top of page

A DELNEI CSŰR TÖRTÉNETE

Az 1940-ben épült csűrt 2012-ben újítottuk fel és alakítottuk át egy többfunkciós épületté. 

 

Az épület egyik fele lakás lett, 3 szobával, 2 fürdővel és egy konyhával, ami ma vendégházként működik. 

 

A másik fele közösségi és rendezvény-térré vált, minimális átalakítás mellett. Itt koncerteket, kiállításokat, konferenciákat és kisebb esküvőket tartunk.

 

A felújítás során az épület eredeti sajátosságait igyekeztünk megtartani, és abban elhelyezni az új funkciókat. Kis ablakokat, kevés új nyílást készítettünk a földszinten (még a nagy teraszajtó is a régi garázsajtó helyére került). Az emeleten azonban elkerülhetetlen volt egy komolyabb kompromisszum a tetőn megjelenő ablakok és a kémény vonatkozásában. Ugyanakkor a tető oromzatára helyezett ablakokat az eredeti deszkaborítás mögé építettük be, így kívülről nem látszanak.

 

A felújítással egyik célunk az volt, hogy kedvet és ötleteket adjunk más csűrtulajdonosoknak arra, hogy épített örökségüket ne bontsák le (ahogy ez ma szokásos), hanem a csűr nagy tereit használják új funkciókra. Mivel feltett szándékunk, hogy Székelyföld csűrjeinek megmaradását segítsük, szívesen megmutatjuk az érdeklődőknek, mi mire jutottunk és örömmel megosztjuk jó és rossz tapasztalatainkat. Kezdésnek letöltheti ide kattintva a Csűrjeink újrahasznosítása című kiadványunkat.

 

III. Károly király 2011-ben vendége volt a csűrnek. Látogatásának célja az volt, hogy a Csík és Gyimes természeti és kulturális értékeinek fennmaradása érdekében végzett munkánkkal megismerkedjen. Mivel ez volt Károly herceg első látogatása a Csíki-medencében, az esemény nagy visszhangot kapott, ami által sikerült hangsúlyt adjon ezeknek az értékeknek. Munkánkról többet megtudhat az egyesületünk honlapján: Agri-Cultura-Natura Transyalvaniae.

A csűr 2017-ben és 18-ban is építészeti nívódíjat nyert két országos építészeti biennálén.

 

Mivel a vendégcsűr egy hagyományos falusi portán áll, az udvaron van a tulajdonosok lakóháza is. Mi fogjuk Önt vendégül látni, és igyekszünk az élményt családiassá tenni, csak akkor zavarjuk, ha Önnek kérése van hozzánk.

Az udvaron, zárt helyen tudja hagyni az autóját, ha azzal érkezik.

 

Várjuk szeretettel, Gergely

 

Barn guesthouse in Delne Transylvania

Barn guesthouse in Delne Transylvania

7-RGP_6492

7-RGP_6492

With Prince Charles on the terrace

With Prince Charles on the terrace

Csíkdelnei Kultúrcsűr és vendégház-9

Csíkdelnei Kultúrcsűr és vendégház-9

35-RGP_6545

35-RGP_6545

Csíkdelnei Kultúrcsűr és vendégház-13

Csíkdelnei Kultúrcsűr és vendégház-13

Csíkdelnei Kultúrcsűr és vendégház-12

Csíkdelnei Kultúrcsűr és vendégház-12

Csíkdelnei Kultúrcsűr és vendégház-40

Csíkdelnei Kultúrcsűr és vendégház-40

Csíkdelnei Kultúrcsűr és vendégház-35

Csíkdelnei Kultúrcsűr és vendégház-35

31-_MG_1061

31-_MG_1061

9-RGP_6494

9-RGP_6494

8-RGP_6493

8-RGP_6493

Brown bath

Brown bath

_MG_6676

_MG_6676

b and g.jpg

b and g.jpg

29-_MG_1059

29-_MG_1059

HJ4J3188.jpg

HJ4J3188.jpg

Garden 2

Garden 2

IMG_0107.jpg

IMG_0107.jpg

_MG_6638

_MG_6638

HJ4J5859.jpg

HJ4J5859.jpg

HJ4J5900.jpg

HJ4J5900.jpg

SZS_0481

SZS_0481

SZS_0494

SZS_0494

HJ4J3268.jpg

HJ4J3268.jpg

SZS_0501

SZS_0501

Prince Charles mowing at the barn

Prince Charles mowing at the barn

HJ4J3263.jpg

HJ4J3263.jpg

SZS_0503

SZS_0503

20228

20228

20239

20239

20222

20222

IMG_0165.jpg

IMG_0165.jpg

Chill out after the concert

Chill out after the concert

  • Facebook Classic
  • YouTube Classic
bottom of page